A nők megítélése sosem volt mentes a szélsőségektől. Miközben Leonardo da Vinci örökérvényűvé tette Mona Lisa mosolyát, a római Szent Péter-bazilikában Michelangelo Pietája az anya fájdalmának márványba vésett „megtestesülése”, addig Batthyány Gyula 1916-ban festett Kurtizánok című festménye a női lét egy másik arcát mutatja meg. Egyébként ennek a festménynek a becsült értékét 9-18 millió forint közötti összegben határozta meg egy aukciósház, amikor aukcióra bocsájtotta. Egyszóval a nőnek sokféle megítélése van a társadalomban, a közgondolkodásban és a közbeszédben is.
Azonban amíg a művészet egyfajta szellemi magasságban mutatja meg és teszi örökérvényűvé, vagy befektetési szempontból is értékké a nőtt az ábrázolása által, addig a valós életben történő megítéltetése sokkal nyomatékosabban emeli fel, vagy „tapossa sárba” a nők értékét.
A Borsod24 az elmúlt hónapokban több szempontból foglalkozott a nők helyzetével. Számos olyan szervezetet mutatott be, amelyben elsősorban nők nyújtanak segítő kezet bajba jutott nő társaiknak. Szervezetek garmadája dolgozik azon, hogy a női nem megítélése pozitív irányba változzon. De úgy tűnik, hogy a közgondolkodás, a köz megítélése legalább olyan sajátságos és néha talán szélsőséges is, mint ahogy azt az elmúlt évezredekben oly sokszor tapasztalhatták meg az érintettek.
Korábban írtunk már arról, hogy a „nemzetmentő asszonyok”, a 3-4-5 gyermeket vállaló nők, a demográfiai katasztrófától menthetik meg az országot. Igaz, ez az irány még nem eléggé lett népszerű, ha nézzük a demográfiai mutatók aktuális alakulását. Ugyanakkor már jó néhány éve buzdítják a fiatalokat és az aktív dolgozó nőket arra, hogy ne tétovázzanak a gyermekvállalásban. Erre nem csak a támogatási rendszerrel igyekeznek ösztönözni.
A gyermekvállalás fontosságát hangsúlyozta Novák Katalin is, amikor arra hívta fel a figyelmet, hogy nem kell feltétlenül választani a gyerek és a karrier között. Azonban legyünk bátrak, vállaljuk az anyaságot. Persze ha mégis dolgozni szeretnénk, akkor a kevesebb bér is rendben van, minek itt a nemek közötti egyenlőségről ábrándozni, hiszen nem a versengés a cél a férfi és női munkavállaló között. Elképzelhető, hogy azért a dolgozó asszonyok, anyák, vagy akár szingli hölgyek sem értenek teljesen egyet Novák Katalinnal ebben az alacsonyabb bérért is tessenek örömmel dolgozni szemléletben. Nem csak azért, mert az élet a dolgozó nőnek ugyan olyan drága, mint a dolgozó férfinak, hanem sokkal inkább azon a jogos igényen felbátorodva, hogy pont ugyan olyan végzettség, szorgalom és elkötelezettség, valamint szakmai gyakorlat van egy női munkavállaló mögött, mint férfi kollégája esetében. Miért is kéne kevesebbet érnie a fizetési listán?
A köztársasági elnök a videóban még a családokért felelős tárca nélküli miniszterként tette közzé a magyar nőkre vonatkozó élet recept javaslatát. Ugyanakkor ebben a rövid, alig 4 percben, elég sok dilemma kerül napvilágra az esélyegyenlőség fontosságától, a nők magyarországi szerepvállalásának kérdéséig. Tehát úgy tűnik, hogy nem csak a férfi politikusok tették magukévá azt a szemléletet, hogy ők tudják a legjobban, mi kell egy nőnek ahhoz, hogy „helyes döntéseket” hozzon az életéről.
Ahogy egy korábbi írásban már említettük, a probléma koránt sem új keletű. Trefort Ágoston kultuszminiszter mondata Hugonnai Vilma orvosi diplomájának honosítása kapcsán, miszerint „a nők felforgatnák az államot, ha tudományos téren egyenjogúsíttatnának a férfiakkal”, úgy tűnik nem avult el. Ez a meglehetősen egyértelmű „ítélet” 1882-ben hangzott el. Bár kommunikációs szempontból „korszerűsödött”, azonban tartalmában 140 év távlatából sem kopott el az időszerűsége. Legalább is több férfi politikus kinyilatkoztatásaiból ez látszik még mai is tendenciának.
Egyrészt az ország kormánya jelenleg egyetlen női taggal sem rendelkezik. De nem csak a miniszteri székben ülnek jelen esetben kizárólag férfiak. Az országgyűlésben és a polgármesteri székekben is nagyon kevés nő található. A miniszterelnök hangsúlyozta is már több alkalommal, hogy a politika férfi szakma.
Ebben mintha sokkal inkább az oroszországi mintát követné, mintsem az Unióban található pozitív példákat tartaná irányadónak. Hiszen több olyan ország is van a közvetlen szomszédságunkban, ahol a női politikusok aránya jóval magasabb, mint Magyarországon.
Akár azt is gondolhatnánk a fentieket szemlélve, hogy a korszellem nem érintette meg eléggé a magyar politikát, illetve a döntéshozó politikusokat. Nehéz azt feltételezni, hogy egy mai Y generációs (1980. és 2000. között született) vagy Z generációs (1997. és 2010. között született) fiatalt ezzel a szemlélettel le lehetne nyűgözni. Az talán még botorabb feltételezés, hogy meg lehet nekik mondani, hogyan képzeljék el a saját jövőjüket. „Röghöz kötöttségben”, falusi CSOK-ban, -az állam által ezzel „kijelölt helyen” -, kevesebb bérért az anyának, hacsak nem vállalja a fazékban a kevergetést két teregetés között, miközben az ölében csecsemővel fut az óvodásért. Teheti ezt hitelből vett falusi házban, hitelből vett családi autóval, ha nem tudja a másik településre vinni-hozni a nagyobbacska gyereket a helyközi busszal, napi kétszer. Egyszóval fiatalnak sem könnyű lenni. Pedig Magyarország meghirdetetten tudás és munka alapú ország kíván lenni. De kinek, hol van ebben a helye?
Erre Lázár János egy egészen sarkos megállapítást tett jó néhány évvel ezelőtt, ami „övön aluli” ütés volt a társadalom többsége számára. Amikor is kifejtette azon nézetét, hogy aki nem gyarapodott meg javaiban, az annyira nem számít, hogy valójában foglalkozni sem kell vele. Nem tudom, Borsodban a gyárakban dolgozó és a kvalifikált munkavállalók többsége mit gondol erről? Miközben a megyei átlagkereset jócskán elmarad az országos átlagtól. Nem beszélve a budapesti bérekről.
Egyszóval a döntéshozók meglehetősen széles spektrumban fejtik ki országlásra felhatalmazottságuk tudatában, mondhatnánk a „személyes” véleményüket. Miközben az elsődleges dolguk a megválasztásuk által éppen az lenne, hogy tegyenek Magyarország minden állampolgáráért. Azok anyagi tehetősségétől, iskolázottságától és legfőképpen a nemétől függetlenül.
De a nőkre nehezedő súlyok sora még folytatható. Mert arra is buzdít a kormányzat, hogy a családon belül is a férfi mondja ki az utolsó szót. Ő legyen a döntéshozó. A nő pedig szépen kövesse férje-ura kívánságát és ne panaszkodjon semmiért. Vajon az egyre szaporodó kapcsolaton belüli erőszak esetei jelző értékűek lehetnek-e abban, hogy a másik feletti „uralom” tévképzete mekkora bajoknak bölcsője lehet? Az „engedetlen”, önmagáért felszólaló nőnek mi lehet az „érdeme”, ha nem vigyáz magára. Borsodi példából többet is ismertettünk. Nem csak a pórul járt nők történeteit mutattuk be, hanem a segítség lehetőségéről is számos cikkben beszámoltunk. Arra is felhívtuk a figyelmet, hogy a miskolci Önkormányzat új együttműködési kezdeményezése, magasabb szintre emelheti a hatékony segítségnyújtást, a kapcsolati erőszak áldozatainak megsegítésére.
A nők iránti tisztelet, a szeretetteljes odafigyelés a kormány egyéb intézkedéseiben sem mutatkozik meg. Gondoljunk csak arra, hogy milyen traumatikus presszióval kívánja a magzat megtartását szinte kikényszeríteni, az abortusz engedély megszerzésének procedúrájában. Miközben egy nőnek nagyon komoly életesemény egy terhesség megszakítás, amikor a magzata életéről dönt. Emögött szinte minden alkalommal olyan súlyos érvek vannak, amelyek megléte a kiúttalanság eredménye. De nem csak a társadalom, hanem az orvosok maguk is megdöbbentek a kikerülhetetlen „reform” rendelkezésen. Már amennyire reformnak tekinthető egy ilyen döntés. Ha ehhez hozzátesszük azt a folyamatot, amit szülészeti erőszak néven ismerünk, akkor ebben a témakörben is megállapíthatjuk, hogy nőnek lenni nem csak nem könnyű, de nem is minden értelemben jó dolog ma Magyarországon.
Ugyanis, ha összefoglaljuk a fentieket, akkor egy nő az élete során ugyan úgy megélheti a szent anya szerepét, ha bevállalja a nemzetmentő szerepkört, mint ahogy megkaphatja a címkét, mint a férfiakkal feleslegesen versengő feminista. Ennek kapcsán felidézhetjük Varga Judit volt igazságügyi miniszter nehezen „érthető” mondatát, miszerint „Olyan világban élünk, ahol a feminizmus erőszakossá vált, talán átesett a ló túloldalára. A nőiség kihívásokkal néz szembe, mert a klasszikus női értékek, karakterjegyek is kezdenek feloldódni a világban.” Kurtizánnak sem nehéz lenni, hiszen a politikusok egy része szívesen „lazít” kétes hírű hölgyek tárasaságában, és ha „lebukik”, hát istenem…az élet úgy is megy tovább. Legalább is egy darabig, vagy az újabb botrányig.
Ugyanakkor amíg az állampolgár minden botrány ellenére is megválasztja város vezetőnek Borkai Zsoltot, vagy mélyen hallgat, ha baj éri, – legyen az szülészeti erőszak megszokott protokollból, vagy kapcsolaton belüli bántalmazás -, mert a szégyen erősebb. Esetleg vállalja 3 gyerek mellett, hogy kevesebb pénzért is elmegy dolgozni, még akkor is, ha a Lázár János által képviselt nézőpont miatt forr benne a tehetetlen düh, addig a fiatalok előtti családi minta nem feltétlenül országimázs javító. Ugyanis a hierarchiáról egészen másként gondolkozó új generáció vagy szedi a sátorfáját, és más országban találja meg a számítását nemek közti megkülönböztetés nélkül, vagy „beletörik” a családi mintába és több gyerekkel próbál egyensúlyozni, de eszébe sincs elmenni szavazni, mert nem tud kit választani a felkínált lehetőségek közül, bár ez korántsem fogja őt megmenteni a megválasztott döntéshozóktól. De az sem kizárt, hogy tovább növeli a demográfiai szakadékot, mert esze ágában sem lesz gyereket vállalni ebben a fura, ellentmondásokkal teli, kelet és nyugat határán fekvő kicsi országban. Még akkor sem vállalva a szülői szerepet, ha ezért a feminista szingli bélyegét sütik rá.
Egyre több fiatal és már nem annyira fiatal pedig sajnos azt választja, hogy nem más országba, hanem más dimenzióba megy át. Mert halálba kergeti a személyes kilátástalansága, a depressziója, pánik betegsége, vagy a stressz okozta számos betegségtípus valamelyike okozza a vesztét. Ebben a rendszerváltáskor felsejlő, de bekövetkezésében meglehetősen félre értelmezett új világban ugyanis, ha másban nem is, az öngyilkosságok számában tényleg vezetünk. Az elhalálozás pedig valóban meghaladja a születések számát. Így nem csak a kompetenciákban, hanem a termékenységi arányszámban is komoly deficit van.
Szerző: Csaba Beatrix
Fotó: Getty Images
